- 2020. Évesbeszámoló
- 2019. Évesbeszámoló
- 2018. Évesbeszámoló
- 2017. Évesbeszámoló
- 2016. Évesbeszámoló
- 2015. Évesbeszámoló
Éves beszámoló linkje: LINK
Éves beszámoló linkje: LINK
A Szentesi Farkasok Kézilabda Club éves beszámolója
Eredményeink a 2017-2018-as versenyidőszak végén:
► fiú U/10 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió
► lány U/10 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió
Ebben a két bajnokságban nem jegyzik az eredményt. Kipróbáltuk magunkat, több-kevesebb sikerrel. A 2007-es lányok játszhattak két bajnokságban, rutint szerezhettek a meccseken, de a végére elfáradtak. A 2007-es fiúkat pedig nem szerettük volna, hogy mérkőzések nélkül maradjanak, ezért neveztük őket ebbe a korosztályba – bár utólag engedélyt kaptak az U12-es bajnokságba is. Nehezen hoztuk össze őket, kevés volt az ilyen korú gyermek, ezért inkább a túlélés volt a cél.
► lány U/11 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió D csop.
► fiú U/12 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió D csop.
Ebben a két korosztályban is eredménytábla nélkül játszottak a gyerekek. Voltak nyert és elvesztett mérkőzéseink, de azért mindkét bajnokságbeli szereplésünkről elmondható, hogy elértük a kitűzött céljainkat. Gyakoroltunk, szoktuk egymást és a mérkőzések légkörét, s helyt álltunk, amennyire tudtunk. A fiúk létszáma bővült az év során, ami a lányokra nem volt mondható. Inkább fiatalabbak jelentek meg az edzéseken.
► fiú U/14 Országos Gyermekbajnokság Badó L. régió A csop. III. o.
Az alapcsoporton belüli szoros küzdelmek, néhol egész jó mérkőzések után a Felsőházba kerültünk a fiúkkal, ahol már az erősebb ellenfelek ellen nehezen jöttek az eredmények, így a 7. helyen zártuk a bajnokságot.
Góllövőlista helyezettjei: 10. Kürti Balázs 42 gól
12. Ásós Zsolt 37 gól
► lány – Országos Serdülő Bajnokság III. osztály – Dél-Keleti csop.
Az egész szezon alatt folyamatosan létszám problémákkal küzdöttünk. A jegyzőkönyvben szereplő 10 fő létszámkorlát többször lehetetlennek bizonyult. A lányok az iskolai elfoglaltságaikra hivatkozva, sokszor távol maradtak az edzésekről, mérkőzésekről. Közülünk kevesen ütötték meg ennek az erős bajnokságnak a szintjét is, sokat kell még tanulnunk. A Tisza Volán, Kistelek, Köröstarcsa csapataitól tudtunk csak néhány pontot rabolni. Utólag beláttuk, hogy ez a bajnokság „nagy falatnak” bizonyult nekünk, amit nehezen küzdöttünk végig.
A hosszúra nyúlt és fárasztó mérkőzés sorozat végére a 9. helyezést értük el.
Góllövőlista helyezettjei: 2. hely Papp Eszter 207 gól
10. hely Kovácsi Zóra 116 gól
► Csongrád megyei női felnőtt bajnokság
Teljesen újra kellett szerveznünk a csapatot, hiszen a „régiek” nem vállalták ezt a szezont. Így a serdülő lányokkal és néhány felnőttel indultunk neki a bajnokságnak. A fiatalok nehezen szokták meg a felnőtt mérkőzések „durvaságait”, a többség félt a pályára lépni. A versenyidőszak végére azért sikerült egy bordányi meccset megnyernünk, ami tényleg nagy sikernek számított. Így az Alsóház 4. helyezését szereztük meg.
Góllövőlista helyezettjei: 2. Papp Eszter 51 gól
6. Sugár Gabriella 32 gól
► Csongrád megyei férfi felnőtt bajnokság
Az első bajnoki szezonunkban próbáltuk toborozni a régebbi játékosokat a már meglévő fiataljaink mellé. Ismerkedtünk a bajnokság színvonalával, gyorsaságával, magával az egész rendszerrel. Több sérülést is összeszedtünk. Mérkőzést nyernünk nem sikerült, de néhol már egész szép megoldásaink is születtek. Így az Alsóház 3. helyezését szereztük meg.
Góllövőlista helyezettjei: 2. Gömöri Zoltán 25 gól
8. Dömsödi Péter 18 gól
14. Szabó Benedek 10 gól
A 2018-2019-es versenyidőszakban elindított bajnokságok:
► lány U/13 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió
► fiú U/13 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió
Nincs eredményszámolás, 3 helyszínen zajlanak a fordulók. Nem figyel a Szövetség arra, hogy azonos képességű csapatok mérkőzzenek meg egymással. Ezért nagyon nehéz meccseken kell helyt állnunk. Sok kisgyerek elkedvetlenedett ez miatt, s az is előfordult, hogy más, sikeresebb sportágat választott magának.
► fiú U/14 Országos Gyermekbajnokság Badó L. régió III. o. B csoportjából feljutottunk a 4. helyen a Felsőházba, ahol február közepén kezdődnek a további küzdelmek.
Itt Felföldi Zsombor magasan megnyerte a gólkirályi címet, 101 gólt lőtt 12 mérkőzésen (2. helyezés 87 gólos). Az 5. helyezés is tőlünk került ki, Bagi Samu, aki 54 gólt lőtt az ellenfelek kapujába.
► fiú – Országos Serdülő Bajnokság III. osztály – Dél-Keleti csop.
Nehéz bajnokságot vállaltunk! Komolyan felkészült, nagymúltú, rutinos, csapatokkal kell küzdeniük a fiúknak, akik még idősebbek is, mint a mieink. A 2002-2005-ös fiúk között nálunk inkább a fiatalabbakra lehet számítani. A 2002-es (3 fő) játékosaink alig járnak edzésre, sőt van olyan is, aki már abba is hagyta a kézilabdázást.
► Csongrád megyei női felnőtt bajnokság
A többségben serdülőkorú lányokkal nehezen küszködünk a felnőtt bajnokságban, de a létszámmegkötés 10 fője miatt nem mertük őket nevezni korosztályos bajnokságba. Az edzéslátogatottság, a vidéki mérkőzésekre való utazás még mindig gondot okoz néhány, elsősorban fiatalabb játékosunknak. Az idősebbek közül főleg munkahelyi elfoglaltság miatt fordul elő ez a probléma. A heti két edzés közül a Koszta iskolában lévőn szinte kiscsoportos foglalkozás zajlik, amin változtatnunk kell.
HELYZETELEMZÉS:
Létszámunk jelenleg stagnál, vannak érkező és távozó játékosaink. Az érkezők még nagyon kezdők, a távozók többsége pedig a nehéz bajnokságok sikertelensége miatt más sportágban próbálja ki magát, ami ellen – amíg ez a rendszer van az MKSZ-nél – nem tudunk mit tenni. Nehezen viseljük azt is, hogy egy orosházi egyesület betelepült a városunk csarnokába és ez által kétfelé osztódnak a város kézilabdát szerető lányai, akik ugyanabban a korosztályban szerepelnek az országos bajnokságban.
A két támogató általános iskolában 1-1 csoportot üzemeltetünk, ahol az odajáró alsó tagozatos gyermekek még csak ismerkednek a kézilabdázás alapjaival. A Koszta iskolában két csoport részt vesz a Magyar Kézilabda Szövetség „Kézilabda az iskolában” pályázatában is.
A 2018-as évben is sikeres TAO pályázatot adtunk be a Magyar Kézilabda Szövetségnek és az adó 1 %-át is megkaptuk. Ezek mellett Szentes Város Önkormányzata Művelődési, Ifjúsági és Sportbizottsága is pályázat útján segítette anyagi támogatásával munkánkat.
A TAO támogatásunkból felszereléseket (egységes melegítők, mezek) és edzésekhez szükséges eszközöket szereztünk be.
Nyáron szerveztünk 2 helyi napköziotthonos (5 napos) és egy vidéki edzőtábort Bükkszékre, ami teljes ellátással működött 5 napig. Ezeken játékosaink többsége részt vett. Különféle programokkal, kirándulásokkal színesítettük mindhárom táborunkat.
A mérkőzésekre való utaztatásunkat is teljes mértékben a társasági adóból tudtuk finanszírozni.
Idén ismét sikerült megszerveznünk, már II. alkalommal a Szentesi Kézilabdások Fesztiválját, melyre a várostól is kaptunk külön támogatást.
Év végén sikeres Karácsonyi Évzárót rendeztünk, melyen jó hangulatban, közösen sportolhattak a résztvevő gyermekeink és szüleik.
Egyébként teljes mértékben elmondható, hogy nagyon sok szempontból élvezzük a szüleink támogatását és aktív közreműködését.
A jövőre nézve célul tűztük ki magunk elé:
A következő év tavaszán szeretnénk egy Jótékonysági Bált szervezni az egyesületünk sportolóinak javára.
Próbálunk minél szélesebb körben terjeszkedni, iskolákba kitelepülni, testnevelés óra keretein belül foglalkozásokat tartani, hogy minél több kisgyermek ismerkedjen meg a kézilabdázás alapjaival.
A folyamatban lévő bajnokságokban szeretnénk tisztességesen helyt állni, még akkor is, ha néhol nagyon nehéz feladatot vállaltunk!
Hiszen: „Amíg nem adod fel, addig legyőzhetetlen vagy.”
Mi biztos nem adjuk fel!
Szentes, 2018. december 31. Oroszné Tihanyi Márta Szentesi FKC elnök
A Szentesi Farkasok Kézilabda Club éves beszámolója
Egyesületünk 2015 nyarán alakult. Kezdésként két szentesi és
környéki kézilabdás gyermekekből álló csapatot versenyeztettünk
különféle bajnokságban. Következő évben már négy utánpótlás
bajnokságban és egy női megyei felnőtt bajnokságban szerepeltünk.
Eredményeink a 2016-2017-es versenyidőszak végén:
► A serdülő lányokkal a Jász-Nagykun-Szolnok megyei serdülő
bajnokságban indultunk, ahol a 7. helyezést értük el és Papp Eszter 128
góllal a góllövőlista 2. helyén zárta az idényt. (Edző: Sugár Gabriella)
Nehéz volt ez a bajnokság nekünk. Szoknunk kellett az erős mezőnyt,
mert az ellenfelek többsége mind 1-2 évvel idősebb játékosokat
játszattak. Nekünk sajnos még nem volt ilyen korú játékosunk, így
fiatalabbakkal kellett elindulnunk. Azért rutinszerzésnek mindenképpen
jó volt!
► Az U/13-as korosztályú lányokkal az országos gyermekbajnokság
Badó László régió II. osztályának Középsőházába küzdöttük fel
magunkat, és ott kilenc csapatból, a 4. helyezéssel zártuk a bajnokságot.
Itt Papp Eszter 169 góljával a góllövőlista 1. helyére került és Kovácsi
Zóra 85 góllal a 8. helyezést érte el. (Edző: Oroszné Tihanyi Márta)
Eredetileg a lányokat a III. osztályban szerettük volna indítani, de mint
kiderült, kár lett volna, mert nagyon szépen teljesítettek az eggyel
erősebb bajnokságban is. Sőt, zárhattuk volna még előkelőbb helyen is
az idényt, de az influenzás és az osztálykirándulásos időszak pont
rosszkor zavarta meg a sikeres szereplésünket. Ekkor a kötelező 12 fős
létszámot nem tudtuk teljesíteni és büntetőpontokkal sújtották
csapatunkat.
► Az U/14-es fiúkkal az országos gyermekbajnokság Badó László régió
III. osztályának Alsóházában 5. helyezést értünk el.
Itt Kürti Balázs 54 góljával a góllövőlista 6. helyezettje lett, míg Potocska
Tamás 47 góllal a 8. helyezést érte el. (Edző: Orosz Tibor)
Nagy gondunk volt az idény teljes időszakában, hogy nem tudtuk
megoldani a kapusposztot, mivel a régi kapusunk szezon elején más
sportágat választott magának. Így megfelelő, „biztonságos háttér” nélkül,
nehezen küzdöttük végig a bajnokságot.
► Az U/12-es korosztályú fiúkkal az országos gyermekbajnokság Badó
László régió Alsóházának C-D ágán a 4. helyen végeztünk és Széll
Zsombor 41 góllal a góllövőlista 4. helyére került. (Edző: Orosz Tibor)
Ebben a bajnokságban nehezen indult a szeptemberi kezdésünk, hiszen
a fiúk többsége alig kezdte el a kézilabdázást, már játszaniuk kellett a
mérkőzéseken, mert a 12 fős létszámmegkötés ennek a csapatnak is
feladta a leckét. De folyamatosan bővült a keretünk és a gyerekek egyre
jobban hozzászoktak a meccsek izgalmához és egyre ügyesebben
teljesítettek a kézilabdapályán.
► A Csongrád megyei női felnőtt bajnokságban 4. helyen végeztünk.
Itt Kovács Katalin 47 góllal a 3. és Demeter Diána 32 góllal a 7. helyen
zárta a tabellát. (Edző: Póth Gyöngyi)
A 2017-2018-as versenyidőszak:
Elindított bajnokságok:
► fiú U/10 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió
► lány U/10 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió
► lány U/11 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió D csop.
► fiú U/12 Országos Gyermekbajnokság Badó László régió D csop.
► fiú U/14 Országos Gyermekbajnokság Badó L. régió A csop. III. o.
► lány – Országos Serdülő Bajnokság III. osztály – Dél-Keleti csop.
► Csongrád megyei női felnőtt bajnokság
► Csongrád megyei férfi felnőtt bajnokság
Létszámunk folyamatosan bővül. Az egyesületünk jelenleg 34 fő aktívan játszó felnőtt és 75 fő aktívan játszó utánpótláskorú, igazolt
játékosból és 40 még igazolás nélküli, bajnokságban még nem szereplő szentesi és környéki kézilabdás gyerekből áll. Ők egyelőre a két támogató általános iskolában ismerkednek a kézilabdázás alapjaival. A Koszta iskolában két csoport részt vesz a Magyar Kézilabda Szövetség „Kézilabda az iskolában” pályázatában is. Régi tervünk vált valóra, hiszen szeptembertől elindítottuk a felnőtt férfi játékosainkat a megyei bajnokságban és az idősebbek mellett a fiatalabb korosztályban is próbálunk terjeszkedni. Így ebben a szezonban már részt veszünk az Országos Kisiskolás Bajnokságban is, U/10-es fiú és lány csapatunkkal. Az Országos Gyermekbajnokság régi, jól bevált korosztályai mellett pedig idén először neveztünk lányokat az U/11-es korcsoportba. A 2003-2004-es lányaink pedig, a gyermekbajnokságokból „kiöregedve” kénytelenek egy sokkal erősebb Serdülőbajnokságban részt venni. Ami nehéz feladat elé állít mindenkit, de nem adjuk fel! Próbálunk minél szélesebb körben terjeszkedni, mert anyagi lehetőségeink már kicsit jobban megengedhetik ezt, hiszen a 2017-es évben sikeres TAO pályázatot adtunk be a Magyar Kézilabda Szövetségnek és az adó 1 %-át is megkaptuk. Ezek mellett sikeres NEAs pályázatot írtunk és a Szentes Város Önkormányzata Művelődési, Ifjúsági és Sportbizottsága is pályázat útján segítette anyagi támogatásával munkánkat. Ezeken kívül, folyamatosan élvezzük a kézilabdázó gyermekeink szüleinek támogatását és aktív közreműködését.
Hitvallásunk:
Minden jól működő társadalomban fontos szerepet tölt be a sport. Számos olyan dologra felkészít, amely az élet más területén hasznossá válhat. Aki a sportpályán megtanulja a küzdést, a szabályok betartásának fontosságát, az ellenfél tiszteletét, a bírói döntések elfogadását, az megtanul, veszíteni és nyerni. Hisszük, hogy az egyesületünk a működésével biztosítja a gyerekek,
fiatalok számára a szabadidős hovatartozást, egészséges életmódra való nevelést, erősítve a csapatszellemet már egészen kicsi korban. A serdülőkorú játékosok, akik napjainkban a legveszélyeztetettebbek a külső negatív ingerek miatt, az utcán való csellengés helyett egyesületünkben biztos helyen, a sportnak szentelik szabad idejüket.
A jövőre nézve célul tűztük ki magunk elé:
Lassan, kis lépésekben haladva próbálunk felépíteni egy jól működő egyesületet, ahol sok szentesi gyerek és felnőtt játékos is kézilabdázhat. A szeptemberben elindított bajnokságokban tisztességesen szeretnénk helyt állni, még akkor is, ha néhol nagyon nehéz feladatot vállaltunk!
Hiszen: „Amíg nem adod fel, addig legyőzhetetlen vagy.”
Mi biztos nem adjuk fel!
Szentes, 2017. december 31.
Oroszné Tihanyi Márta
Szentesi FKC elnök
A Szentesi Farkasok Kézilabda Club éves beszámolója
Egyesületünk 2015 nyarán alakult, elsősorban szülői és szövetségi biztatásra. Kézilabdásaink elsősorban szentesi „Kosztás” gyerekek voltak, de mára már több iskolából, sőt a város körzetéből is többen járnak hozzánk sportolni. Velük négy működési engedéllyel rendelkező edző foglalkozik.
Ősztől átvettük az Árpád Szabadidős Sportklubtól a női felnőtt csapatot is és beneveztük a Csongrád megyei női felnőtt bajnokságba.
A fiatalabb játékosainkat 5 bajnokságban indítottuk el ebben az évadban:
► A legidősebb fiúkkal a nyílt OSB-ben próbálkoztunk, de 2 hónap kemény munka és hatalmas havi költségek után, rá kellett jönnünk, hogy nem bírjuk teljesíteni az adott feladatot és visszaléptünk a bajnokság további küzdelmeitől.
► Az U/14-es korosztályú fiúkkal az alapszakaszban az országos gyermekbajnokság Badó László régió III. osztályának B csoportjában versenyeztünk, ahol a rájátszást az Alsóházban folytathatjuk.
► Az U/12-es korosztályú fiúkkal az országos gyermekbajnokság Badó László régió C csoportjában kezdtünk szeptemberben, ahol a rájátszást az Alsóház C-D ágán folytathatjuk.
► A serdülő lányokkal a Jász-Nagykun-Szolnok megyei serdülő bajnokságban indultunk.
► Az U/13-as lányokkal az országos gyermekbajnokság Badó László régió II. osztályának C csoportjában kezdtünk és a sikeres alapszakasz után a Középsőházban folytathatjuk a küzdelmeket.
Edzőink mindannyian kézilabdás múlttal rendelkeznek és teljes mértékben elhivatottak szakmájuk iránt, hiszen társadalmi munkában, szinte minden hétvégi szabadidejüket „feláldozva”, teljes erőbedobással dolgoznak a gyerekekért.
Erőnk ebben rejlik, illetve abban, hogy a nálunk kézilabdázni akarók száma egyre bővül. Az egyesületünk jelenleg 19 fő felnőtt és 64 fő utánpótláskorú igazolt játékossal és 50 még igazolás nélküli, bajnokságban még nem szereplő szentesi kézilabdás gyerekből áll. Ők egyelőre a két támogató általános iskolában ismerkednek a kézilabdázás alapjaival. A Koszta iskolában két csoport részt vesz a Magyar Kézilabda Szövetség „Kézilabda az iskolában” pályázatában és az általuk kiírt Sulikézi Fesztivál programjában.
Hitvallásunk:
Minden jól működő társadalomban fontos szerepet tölt be a sport. Számos olyan dologra felkészít, amely az élet más területén hasznossá válhat. Aki a sportpályán megtanulja a küzdést, a szabályok betartásának fontosságát, az ellenfél tiszteletét, a bírói döntések elfogadását, az megtanul veszíteni és nyerni.
Az egészséges életmódra nevelést már a családon belül el kell kezdeni, és folytatni kell az óvodában, az iskolában, majd a felnőtt életben is. Ez a feladat többnyire az egyesületekre hárul, amit sajnos nagyon sok esetben nem tudnak megoldani a kellő támogatottság hiánya miatt, valamint a szűkös támogatási keretből nem tudják kigazdálkodni a fennmaradáshoz szükséges anyagi keretet.
Hisszük, hogy az egyesületünk a működésével biztosítja a gyerekek, fiatalok számára a szabadidős hovatartozást, egészséges életmódra való nevelést, erősítve a csapatszellemet már egészen kicsi korban.
A serdülőkorú játékosok, akik napjainkban a legveszélyeztetettebbek a külső negatív ingerek miatt, az utcán való csellengés helyett egyesületünkben biztos helyen, a sportnak szentelik szabad idejüket.
A jövőre nézve célul tűztük ki magunk elé:
Lassan, kis lépésekben haladva próbálunk felépíteni egy jól működő egyesületet, ahol sok szentesi gyerek és felnőtt játékos is kézilabdázhat. Mindenképpen szeretnénk a jövőben az eddigi bajnokságok megtartása mellett egy megyei férfi felnőtt bajnokságban is elindulni, ezért a régen nálunk kézilabdázott fiatalok folyamatosan járnak hozzánk edzésre.
A „Sulikézis” gyerekeket pedig folyamatosan igazoljuk át egyesületünkbe, hiszen a jövő évtől őket is indítani szeretnénk a korosztályos bajnokságokban.
Tehát célunk és hozzátartozó feladatunk van bőven!
„A siker jobbára azon múlik, hogy akkor is kitartsunk, amikor mások már feladták.”
Mi biztos nem adjuk fel!
Szentes, 2016. december 31.
Oroszné Tihanyi Márta
Szentesi FKC elnöke
A Szentesi Farkasok Kézilabda Club éves beszámolója
Egyesületünk idén nyáron alakult, elsősorban szülői és szövetségi biztatásra. Kézilabdásaink elsősorban szentesi „Kosztás” gyerekek, de mára már több iskolából, sőt a város körzetéből is többen járnak hozzánk sportolni. Velük négy működési engedéllyel rendelkező edző foglalkozik.
Nagy segítség, hogy a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola vezetősége is mellénk állt, hiszen ott is elindítottuk heti 2×2 órában a kézilabda oktatást az iskola tanulóinak. Egyesületünk egyik alelnöke is itt pedagógus, Molnárné Szalai Edit személyében.
A Koszta iskolában is újabb 2-2 csoportot alakítottunk ki kisebb gyermekeknek, akik egy MKSZ-es pályázatban szerepelnek.
A nagyok edzéseit a Koszta iskola tornatermén kívül, heti 3-4 órában a helyi Sportcsarnokban tartjuk, ami komoly terhet ró egyesületünkre, de mivel két bajnokságban indítottuk el diákjainkat, így a nagypályán való gyakorlás nagyon fontos számunkra.
Az U/14-es korosztályú fiúkkal az országos bajnokság Badó László régió B csoportjában versenyzünk, ahol januártól a rájátszást a középső házban folytathatjuk, ami nagydolog, egy idén alakult sportegyesületnek, hiszen a felsőházba csak a három PICK Szeged csapata juthatott be.
A fiúkkal szeptembertől kéthetente utazgatunk más-más helyszínre és tavasszal már nekünk is rendeznünk kell legalább egy egész napos fordulót, amikor népszerűsíthetjük városunkban a kézilabda sportágat, hiszen színvonalas csapatok érkeznek majd Szentesre.
Az U/14-es lányok a Békés megyei serdülő bajnokságban játszanak, nekik is utazgatniuk kell folyamatosan.
Edzőink mindannyian kézilabdás múlttal rendelkeznek és teljes mértékben elhivatottak szakmájuk iránt, hiszen társadalmi munkában, sokszor hétvégi szabadidejüket is „feláldozva”, teljes erőbedobással dolgoznak a gyerekekért.
Erőnk ebben rejlik, illetve abban, hogy a nálunk kézilabdázni akarók száma egyre bővül. Pár hónap alatt duplájára növeltük a kicsi gyerekek létszámát, megtartva a nagyobbak lelkesedését is. Az egyesületünk jelenleg 42 utánpótláskorú igazolt játékossal és 60 még igazolás nélküli, bajnokságban még nem szereplő szentesi kézilabdás gyerekből áll. Ők majd egyelőre különböző Kupákon fognak részt venni, illetve a legkisebbek a Magyar Kézilabda Szövetség pályázatának bajnokságában (U/9) szerepelnek februártól. Saját rendezésű tornákat is szoktunk szervezni, így idén december 11-én már meg is rendeztük a Luca Kupát 3-3 csapat részvételével. Ehhez hasonlóan tavasszal is készülünk hasonló rendezvényre, hiszen tudjuk, hogy a sikeres szerepléshez nagy segítséget nyújtanak a felkészülési mérkőzések. Ezek a tervek majd nagy feladat elé állítanak bennünket, de nem szeretnénk meghátrálni.
Persze jönnének vissza régebben elballagott, volt kézilabdásaink is játszani, de ez még egyelőre, nem megoldható, hiszen még az idén semmiféle támogatásban nem részesülhetünk. Sajnos, így a TAO – támogatásról és az ADÓ 1 %-ról is lecsúsztunk.
Hitvallásunk:
Minden jól működő társadalomban fontos szerepet tölt be a sport. Számos olyan dologra felkészít, amely az élet más területén hasznossá válhat. Aki a sportpályán megtanulja a küzdést, a szabályok betartásának fontosságát, az ellenfél tiszteletét, a bírói döntések elfogadását, az megtanul veszíteni és nyerni.
Az egészséges életmódra nevelést már a családon belül el kell kezdeni, és folytatni kell az óvodában, az iskolában, majd a felnőtt életben is. Ez a feladat többnyire az egyesületekre hárul, amit sajnos nagyon sok esetben nem tudnak megoldani a kellő támogatottság hiánya miatt, valamint a szűkös támogatási keretből nem tudják kigazdálkodni a fennmaradáshoz szükséges anyagi keretet.
Hisszük, hogy az egyesületünk a működésével biztosítja a gyerekek, fiatalok számára a szabadidős hovatartozást, egészséges életmódra való nevelést, erősítve a csapatszellemet már egészen kicsi korban.
A serdülőkorú játékosok, akik napjainkban a legveszélyeztetettebbek a külső negatív ingerek miatt, az utcán való csellengés helyett egyesületünkben biztos helyen, a sportnak szentelik szabad idejüket.
A jövőre nézve célul tűztük ki magunk elé:
Lassan, kis lépésekben haladva próbálunk felépíteni egy jól működő egyesületet, ahol sok szentesi gyerek, és idővel talán felnőtt játékos is kézilabdázhat . Bizakodóak vagyunk, hiszen pár éve még, a Kerékpáros Napon kapott piros „Legrandos” pólókban játszottuk meccseinket, ma már egyre több kézilabdához nélkülözhetetlen felszerelést sikerült beszereznünk. Persze ebben a szülők segítettek bennünket, mint ahogy az utaztatásban is ők állnak mellettünk!
Elsősorban ezt a terhet szeretnénk a vállukról levenni és fontosnak tartjuk, hogy minden gyereknek megadasson a lehetőség, hogy jó körülmények között sportolhasson, legyen az „szegény” vagy „gazdag” származású egyaránt.
Szentes, 2015. december 31. Oroszné Tihanyi Márta
Szentesi FKC elnöke